Isaac Newton a világról egy olyan képet állított fel, amelyben a világ egy örökké ketyegő kozmikus óra belsejében mozog. Szerinte az idő abszolút. Egy másodperc az egy másodperc, se hosszabb, se rövidebb. Bárhol vagyunk, a szobánkban, vagy egy több millió fényévnyire lévő csillagon, bármit csinálunk, az idő halad előre, függetlenül minden külső befolyástól. Ez az általános nézőpont az idővel.

Később, e század kezdetén egy különös, Einstein nevű személy, írt egy rövid cikket, ami alapjaiban megrázta három évszázad munkáit. Ez volt a relativitás elmélete. Röviden Einstein azt mondta, hogy az idő mérésének egyetlen módja az óra használata, legyen az vízóra, amelynél minden másodpercben egy vízcsepp lecseppen, vagy a ketyegő mechanikus óra. Alapvetően minden óra mozog és ezért az idő a mozgás függvénye és így nem teljesen független. Nem Einstein volt az első, aki így gondolkodott, de ő volt az első, aki matematikai formába is öntötte a gondolatait, felállította a híres képletet, hogy E=mc². Ahhoz, hogy ezt világosan megértsük, térjünk vissza Newton teóriájához. Newton azt mondta, hogy van egy kozmikus óra, ami “kívül” halad előre, szemben a mérhető dolgainkkal. Newton ezt az órát “valódi” órának nevezte, de ez egy nagyon merev elképzelés, ami azt állítja, hogy az idő mindentől függetlenül halad tovább, bármi is történik. Csináljunk egy kísérletet: Képzeljük el, hogy az egész világ lefekszik este, és amikor reggel az emberek felébrednek, minden létező óra fél sebességgel kezd el járni. Ha a Newton szerinti valódi idő valahol körülöttünk továbbra is halad előre, akkor minden, amit csinálunk kétszer annyi időt fog igénybe venni.

De Einstein azt mondja, hogy ez nem így van, mert e különös esemény után reggel felébredve nincs viszonyítási alapunk annak érzékelésére, hogy minden a fele sebességgel működik az ezt megelőző időszakhoz képest. Nincs tehát egy “igazi” idő, ami által minden eseményt mérni tudnánk, ami történik. Az idő a tevékenységünk mértékét szolgálja. Amikor a világ összes időjelzőjét fél sebességre lassítjuk, akkor az idő maga is fél sebességre csökken. Más szóval a Newton-i idő merev, míg az Einstein-i rugalmas.

Másnap reggel, amikor felébredünk, minden normálisnak tűnik. Nem tudjuk érzékelni az idő lelassulását, mivel minden más is lelassult, amihez viszonyíthatnánk. Egymáshoz viszonyítva minden egyforma sebességgel mozog.

Hogyan segíthet ez a két elképzelés a gyakorlatban? Először is, attól függően, hogy hogyan viszonyulunk az időhöz, annak szolgáivá vagy uraivá válunk. A Newton-i elképzelés szerint szolgáivá, mivel az “idő nem vár senkire” és állandóan olyan érzésünk van, hogy rohannunk kell az idővel, minden másodpercet valamilyen tevékenységgel kitöltve. Gondoljuk át mennyivel könnyebb az idővel együttműködni az Einstein-i elmélet szerint.

Itt az idő a változás gyorsaságától függ. Mi változik bennünk, milyen sebesség szabja meg az idő haladási mozgását? A saját gondolataink. Ha lelassítjuk a gondolatainkat, úgy tűnik, hogy időt nyerünk, ha felgyorsítjuk, az idő lerövidül. Amikor a gondolatainkat lelassítjuk, az nem azt jelenti, hogy a gondolataink vagy a szavaink között szünetet tartunk. Ezek után nem csak a gondolat fog tudatosulni bennünk, hanem a két gondolat között szabad “helyet” is nyerünk. Ennek a békés időtartamnak a tudatosulása számunkra a közvetlen jelen pillanatot érzékelhetővé teszi, “időt nyerünk a manőverezésre”, lehetőséget az idő kitöltésére.

Amikor először csinálunk valami újat, mondjuk, például először sütünk egy különleges recept szerint, akkor minden egyes utasítást igen gondosan elolvasunk, és miközben a süteményt készítjük, csak az ehhez szükséges dolgokra koncentrálunk. Amikor egy részletet befejeztünk, újra visszatérünk a recepthez, és utána aszerint folytatjuk. Ez a módszer segít bennünket abban, hogy mindent helyesen csináljunk. A lehető legjobb eredményt csak így érhetjük el. Teret és időt adunk önmagunknak, hogy jól végezzük el a feladatot, így a végeredmény elégedettséggel tölt el, mivel valamit megvalósítottunk.

Hasonlítsuk össze ezt a helyzetet azzal, amikor a gondolkodás során a gondolatok túl gyorsan követik egymást, nem hagyva időt arra, hogy minden utasítást átvigyünk a cselekedetbe, még mielőtt az újabb gondolat felbukkanna. Ennek az az eredménye, hogy mialatt csinálunk valamit, a tudatunk állandóan zaklatott, már a következő dolog végzésére hajt bennünket. Tehát feszültek leszünk. Olyan érzésünk lesz, hogy képtelenek vagyunk az adott idő alatt mindent pontosan elvégezni. Következésképpen, gyakran olyan eredményt is kapunk, ami nem tökéletes és ahelyett, hogy elégedettek lennénk, stressznek és feszültségnek tesszük ki magunkat. Tehát nem csak a gondolataink sebessége fontos, de az is, hogy a gondolataink sebessége összhangban legyen az elvégzendő feladathoz szükséges idővel, így a stressz és feszültség nem jön létre, és olyan érzésünk lesz, hogy elegendő időnk van. Ennek a hatása olyan lesz, mintha időt “teremtettünk” volna önmagunk számára. Az ebből származó és azonnal megmutatkozó másik előny, hogy ezáltal könnyen ellenőrizhetjük a cselekedeteinket és azok visszahatásait.

Az a “hely”, amit két gondolat között hagyunk, mialatt lelassítjuk őket, lehetőséget ad számunkra, hogy könnyen és azonnal “irányt válthassunk”. Amikor a gondolatok sokasága torlódik fel a tudatunkban, azok egyre nagyobb lendületet vesznek fel, mint amikor egy autó teljes sebességgel halad. Amikor váratlanul balra kellene kanyarodnunk, hirtelen rátaposunk a fékre, kibillentve magunkat és a mögöttünk ülőket is a nyugalmi helyzetből. Előfordulhat, hogy már a bekanyarodásra sem marad időnk és tovább kell hajtanunk, sőt a visszafordulással még időt is veszítünk, miközben helyrehozzuk a manővert. Amikor hasonló történik a tudatunkban és sürgősen irányt kell váltanunk, ez megráz és zavarttá tesz bennünket és a körülöttünk levőket is. A visszafordulás és újraértékelés feszültséget okoz, ingerültté, esetleg türelmetlenné tesz. Azonban, ha “helyet” hagyunk a gondolataink között, akkor olyan, mintha átmenetileg megállítanánk az időt. Egy fix helyzetből bármilyen választott irányba könnyen elmozdulhatunk anélkül, hogy bárkinek is kellemetlenséget okoznánk.

A gondolataink lelassítására irányuló gyakorlatok láthatóan sokféleképpen segítenek. Elérhetjük, hogy ezáltal sokkal könnyebben válunk lélek-tudatossá. Az üresen hagyott “helyek” lehetőséget adnak a béke és elégedettség édes érzésének élvezetére, amik a lélek természetes tulajdonságai.

Most kétségtelenül a Newton-i idő uralja a fizikai világot körülöttünk. Azt hisszük, hogy e szilárd váz nélkül a dolgok igen zavarosak lennének. De az Einstein-i “kiskapun” egy másik dimenzióba léphetünk, az időtlen kiterjedés, a Lélekvilág felé repülve. Ott nincs mozgás, csak állandó nyugalom. Ebben a világban megtanulhatjuk, hogy hogyan kell lelassítani a gondolatainkat, hogy megtapasztaljuk a teljes csendet és újból felfedezzük az örökkévalóság szépségeit.

MEDITÁCIÓS GYAKORLAT

Gyakoroljuk azt a szemléletet, hogy “A múlt az múlt”. Tekintsünk mindig előre. Ha valami negatív dolog történik velünk, ne legyen bűntudatunk. Egy határozott gondolattal egyszerűen győzzük le ezeket az érzéseket és pozitív gondolatokkal és akaraterővel mondjuk azt, hogy “igen, erőfeszítést teszek a változásra és ezt önmagamnak is bebizonyítom”.

GONDOLATOK A MEDITÁCIÓHOZ

Testetlennek érzem magam... Én egy fénypont vagyok a fény világában,.... Érzem, hogy minden teljesen nyugodt, időtlen... Semmi nem változik.... Mély elégedettséget tapasztalok... Istennel vagyok a csend örökkévaló otthonában... Elmerülök a Béke Óceánjában... Együtt maradok az összes erény korlátlan forrásával és teljesen feltöltöm magam fénnyel és békével... Telítődöm a Legfelső Tulajdonságaival és ezeket a sugarakat szétárasztom a világba.

/Gregor Eisenheim/